Mit adhat Neked ennek a képnek az elkészítése?
Lehetőséget kapcsolódni a magzatoddal és azzal a hatalmas változással, ami Benned történik a várandósság, anyává válás során. Testedben, lelkedben és az életedben is.
Az alkotás olyan, mint az álom. Általa a fizikai világba hozható lelkünk megélése. Általa megfogalmazhatóak vágyaink, transzformálhatóak félelmeink.
A gyermekvárás rengeteg vágyképet és félelmet is hozhat.
Amikor én készítettem el magamnak ezt a képet az emlék és kapcsolódás mellett így üzentem a kislányomnak, hogy az előre fejjel lefelé van. Ezzel öszönöztem a babám a befordulásra. Buksija fogja majd formálni az utat, amin teste az én testem belsejét elhagyva a világra érkezhet. Újra hozzám, bentről ki. Máshova mégis ugyanoda: A szívemhez közel.
*
Hogyan készítsd el ezt az emléket?
A tavasz és a nyár számos lehetőséget kínál, hogy az apró virágokból és levelekből kedvünkre díszíthessünk. Az ősz pedig a legmelegebb színekkel halmoz minket el. Tégy egy sétát és engedd, hogy megszólítson a környezeted. A szépség mindenhol megtalálható, csak ki kell rá nyitnunk magunkat. Gyűjts Neked tetsző virágfejeket, szirmokat, friss vagy ősszel lehullott leveleket.
Egy vaskosabb könyv segítségével préseld le a gyűjtésedet. Hogy ne fogja be a virág a könyvet, tegyél fehér lapot alá és fölé. A préselés körülbelül 1-2 hétig tart. Ez nagyon fontos, enélkül bepenészedhet a kép.
Amikor elkészültek a préselt kincseid, gyújts egy gyertyát, és adj időt magadnak az alkotásra.
A grafikát (lejebb találod) vágd körbe, ha gondolod színezd ki. Majd illeszd a képkeret üveglapjára, hogy a lepréselt szirmokat - egy általad tetszőleges formában- körérendezhesd.
Tipp: Ha üveglapos keretet választottál, egyszerűen helyezd a kinyomtatott és körülvágott grafikát az egyik üveglapra és tetszőleges mintában tedd a préselt virágokat, leveleket a kép köré. Üveglapos képkeretet az IKEA, Jysk és Butlers üzleteiben találsz. Ha sima keretet választottál, tedd a kinyomtatott képet a képkeret hátuljára egy fehér vagy színes lapra, és pillanatragasztó segítségével ragaszd fel az - általad tetszőlegesen- elhelyezett virágokat, leveleket a kép köré.
Tipp2: A préselt virágok, levelek mellett vagy helyett helyett használhatsz festéket, színes ceruzát, zsírkrétát is az alkotásod elkészítéséhez.
|